Vissza a Publicisztika lapra Stonehenge célja és működése
Stonehenge célja és működése. A Hoyle féle megfejtés.

        Különösen érdekes témát vetett fel a HVG (2000.05.20.) “Szellem” című rovatában Gerlóczy Ferenc újságíró “Kő kövön maradt” címmel az angliai Stonehenge építmény együtteséről. A cikket olvasva sajnos komolyan elszomorodtam, mert Stonehenge hajdani funkciójával kapcsolatban nem találtam a XX. század egyik legnagyobb csillagászának nevét és az általa feltárt modell rövid leírását, bár Fred Hoyle említése egy ilyen ismertető keretei között alighanem megkerülhetetlen.
        Hoyle Stonehenge problémájával foglalkozó cikkét 1966-ban jelentette meg a Nature(!) természettudományos magazin, amelyet mind a mai napig világszerte az „első számú” természettudományi lapként tartanak nyilván. (Itt jelent meg például korábban a DNS szerkezetét feltáró írás is.) Hoyle a Nature hasábjain pontos magyarázatot adott arra, hogy Stonehenge hajdani építői milyen módon használhatták a kőkorszaki „obszervatóriumot” a nap- és holdfogyatkozások előrejelzésére, beleértve azokat az olyan fogyatkozásokat is, amelyek a megfigyelő helyzetéből egyébként nem voltak láthatóak. A Hoyle féle magyarázat ismeretében az a „csoda”, amit a HVG szerzője említ, miszerint a nyári napforduló idején (és csakis akkor) a felkelő Nap pontosan egy olyan „irányegyenes” végpontjában látható, amely az építményen belül lévő megfigyelési pontból éppen az ún. „Heelstone” szikla felett húzódik, már nem is igazán csodálatos, mert ez az egyenes „csupán” arra szolgált, hogy az előrejelzési rendszerben lévő hibák módosítását a kőkori csillagászok elvégezhessék.
        Hasonló beállítási pontot alakítottak ki egyébként az építők a Hold pályájának ingadozásainak mérésére is, amíg azonban a Nap éves mozgásait viszonylag könnyen felismerhették, a Hold mozgási ciklusa 18,61 év(!), ennek pontos ismeretéhez pedig az építőknek alapos és hosszútávú, sok nemzedékre kiterjedő csillagászati ismeretekkel kellett rendelkezniük. A beállításokat többszörös „biztosítással” alakították ki, mert az időjárásra tekintettel ügyesen több megfigyelési pontot alakítottak ki például a nyári napforduló napkeltéjének pontja „előtt” is, s a napforduló időpontját a Nap két áthaladása („felfelé” és „lefelé”) között eltelt napok száma alapján kalkulálták. A fogyatkozások előrejelzését az építmény külső körívén elhelyezett 56, ún. Aubrey gödör segítségével végezték, mégpedig úgy, hogy a beállítások alapján a gödrökben elhelyezett köveket (amelyek a Nap és a Hold járását szimbolizálták) egy rendkívül ügyes módszerrel időről időre áthelyezték a következő gödörbe, s ennek alapján pontosan előrejelezhették a fogyatkozások időpontját. A modell működése és a probléma teljes megoldása egyébként Hoyle „Stonehenge-től a modern kozmológiáig” című, magyarul a „Gyorsuló idő” sorozatban a Magvető kiadónál 1978-ban megjelent könyvében részletesen elolvasható(!).
        Hoyle összegző munkája természetesen nem volt előzmények nélküli a probléma megfejtésében. Stonehenge korábban is sok komoly kutató érdeklődését felkeltette, s 1963-ban Gerald Hawkins szintén a Nature részére készített cikkében már csaknem eljutott a megfejtésig. Hawkins munkája azért is fontos, mert Hoyle végül a Hawkins modell kritikája révén alakította ki az ellentmondásoktól mentes modell végleges képét. A fentiek alapján, s a magyar nyelven is hozzáférhető szakirodalom ismeretében úgy vélem, hogy Fred Hoyle mellőzése egy olyan írásban, amely Stonehenge-ről közöl részletes tudnivalókat, bizony komoly és indokolatlan hiányosság, a kiegészítés pedig mindenképpen szükséges. Annál is inkább, mert a Stonehenge modell Hoyle munkásságának legfeljebb csak „apró részletét” alkotja, egyéb munkái pedig mind a tudomány művelői, de még a szélesebb magyarországi nyilvánosság számára is ismeretesek. Miről van szó?
        Fred Hoyle és két munkatársa 1948-ban állította fel „állandó állapot” (steady state) kozmológiai modelljét az Univerzum fejlődésével kapcsolatban, elsősorban azért, hogy vitassa a George Gamow és társai által egy évvel korábban megfogalmazott „ősrobbanás” (big bang) kozmológiai modellt. Az ősrobbanás modell „megjósolta”, hogy a robbanás következményeként hátramaradt energia ma is jelen van az Univerzumban, ezért a kozmikus háttérsugárzás húsz évvel későbbi felfedezését követően a Hoyle féle állandó állapot elméletet a csillagászok elvetették és manapság általában az ősrobbanás modellt fogadják el. Az állandó állapot elmélet hatása mégis nagyon jelentős volt, egyrészt azért, mert a kozmológiai kutatások gyors fejlődése számára kiváló alapot adott az ősrobbanás elmélettel szemben megfogalmazott hipotésis felállításával, másrészt pedig azért, mert Hoyle anyagkeletkezési kutatásai révén új pályára állította a csillagok belsejében lezajló folyamatokkal foglalkozó asztrofizikát. A témával kapcsolatban figyelmükbe ajánlom Timothy Ferris amerikai újságírónak 1985-ben a Gondolat kiadónál magyarul is megjelent kiváló munkáját, „A vörös határ” címmel. Igazán érdemes elolvasni.
        Fred Hoyle azonban nem volt „szakbarbár”, s miközben mintegy mellékesen megfejtette Stonehenge működését, kiváló írónak is bizonyult. Magyar nyelven is megjelent „A fekete felhő” című tudományos fantasztikus regénye (Gondolat, 1972), amelyben Stanislaw Lem „Solaris” című regényéhez hasonlóan azt a különös problémát próbálta kibontani, miszerint az Univerzum feltételei között az intelligencia kialakulása elméletileg bármely formában megtörténhet. A regény minden kétséget kizáróan a tudományos fantasztikus irodalom egyik alapvető fontosságú munkája.
        A HVG feledékenységével kapcsolatban idézni szeretném Fred Hoyle vitapartnerének, a fentiekben már említett George Gamownak azt a megjegyzését, amelyet akkor tett, amikor tapasztalnia kellett, hogy a társaival közösen „megjósolt” kozmikus háttérsugárzás felfedezése kapcsán a publikácókban először meg sem említették az eredeti szerzők nevét. A következőt mondta: „Ha elveszítek egy ötcentest, és valaki talál egy ötcentest, nem tudom bebizonyítani, hogy az az én ötcentesem. Még akkor sem, ha pontosan ott hagytam el, ahol találtak egyet.” Ha a HVG cikkében forrásként idézett Walter Fuchs esetleg „elfelejtette” megemlíteni tanulmányában Fred Hoyle nevét, akkor az elsősorban őt és „napfordulós csodáit” minősíti, de miután a fentiek alapján azonosítható, hogy Stonehenge működésének megfejtése a legszélesebb szakmai nyilvánosság előtt történt, és a szerző világszerte közismert személyiség, a hiányosságot talán a HVG szerzőjének is észre kellett volna vennie.
         
         
         A levél rövidített szövege:
         
        A „Kő kövön maradt” (HVG, 2000. május 20.) című írásban hiába kerestem a világhírű brit csillagász, Fred Hoyle nevét, pedig Stonehenge kőkorszaki obszervatóriumának működését elsőként ő fejtette meg. Bizonyításának ismeretében talán meglepő, hogy a hajdani csillagászok milyen alapos ismeretekkel rendelkeztek, de vitathatatlan tény, hogy a nap- és holdfogyatkozások pontos előrejelzésére Stonehenge ma is éppen úgy alkalmas, mint négyezer évvel ezelőtt.
        A rendszer működése ugyan nem a csodákon alapszik, de kétségtelen, hogy kőkorszaki elődeink szellemi teljesítménye valóban lenyűgöző volt. Ha csupán arra gondolunk, hogy az obszervatórium beállításához a napfordulók időpontjának pontos ismeretére szükségük volt, el kell ismernünk, hogy a probléma megoldására mai tudásunkkal se találhatnánk jobb megoldást. Az építmény kijelölt helyén álló megfigyelő ezért látja a nyári napforduló időpontjában a Napot éppen az építményen kívül álló szikla mögött felkelni. De az építők a felhős időjárásra is gondoltak... Vagy arra, hogy a Hold járására vonatkozó beállításokat szintén elvégezzék, ami sokkal nehezebb feladat, mert egy ciklus 18.61 évig tart! A legkülönösebb pedig az, hogy az égitesteket szimbolizáló köveket a rendszeres beállítások alapján úgy rakosgatták az építmény körül ásott 56 gödörben egyre tovább, hogy előrejelző rendszerük korlátlan ideig hibátlanul működhetett. Mindez lenyűgöző, de megértéséhez nincs szükség csodákra, vagy a földönkívüliek beavatkozására. A megoldás, amelynek alapján a rendszer ismét használható, éppen elég.
        Fred Hoyle munkásságának legismertebb területe egyébként a Világegyetem fejlődésével kapcsolatban kidolgozott, ún. „állandó állapot” kozmológiai elmélet volt, amely ugyan nem bizonyult helyesnek, de a csillagokban zajló anyagkeletkezési folyamatok kutatása révén nagymértékben járult hozzá az asztrofizika fejlődéséhez. Hoyle neve a hazai nyilvánosság előtt sem ismeretlen. Magyar nyelven is megjelent írásai közül „A fekete felhő” című regény a tudományos fantasztikus irodalom alapművei közé tartozik.


2000.05.27.
 
 
Fel
 

 

Fel